A kisfiú jó melegen felöltözött, majd azt mondta az apjának:
′′ Oké, apa, készen állok ′′
Az apja, aki lelkész, azt mondta: ′′ Mire vagy készen?”Apa, ideje kimenni és szétosztani a szórólapjainkat.
Apa így felelt: ′′ Fiam, nagyon hideg van odakint és az eső is esik.”
A gyermek meglepődve nézett az apjára, és azt mondta: ′′ De apa, az embereknek még az esős napokon is hallaniuk kell Istenről.”
Apa így felelt: ′′ Fiam, ebben az időben nem megyünk ki.”
Kétségbeesve így szólt a gyerek: ′′ Apa, mehetek egyedül? Kérlek!”
Az apja várt egy pillanatra, majd azt mondta: ′′ Jól van, mehetsz. Itt vannak a szórólapok, légy óvatos. Vigyázz magadra!”
′′ Köszönöm, apa!”
És ezzel kiment a fiú az esőbe.
A 11 éves gyerek a falu összes utcáját végigjárta, szórólapokat osztogatva azoknak az embereknek, akiket csak meglátott.
2 óra után esőben, hidegben, utolsó szórólapjával a kezében megállt egy saroknál, hogy látna-e valakit, aki a szórólapot is odaadja, de az utcák teljesen kihaltak voltak. Aztán az első ház felé fordult, amit megpillantott, odalépett a bejárati ajtóhoz, többször megnyomta a harangot, és várt, de senki sem jött ki.
Végül a fiú távozni akart, de valami megállította. A gyermek visszafordult az ajtóhoz, és elkezdte újra megérinteni a harangot, és az ajtót erősen megütötte a kopogtatóval. Majd újra megismételte… Várakozott. Végül belülről finoman kinyitották az ajtót.
Egy hölgy nagyon szomorú tekintettel jött ki, és halkan megkérdezte:
′′ Mit tehetek érted, fiam?
Sugárzó szemmel és ragyogó mosollyal a gyermek azt mondta neki:
′′ Ó, kedves hölgy, nagyon sajnálom, ha zavarok, de csak azt szeretném mondani, hogy Isten igazán szeret téged, és azért jöttem, hogy odaadjam neked ezt az utolsó szórólapot, amely Istenről és az Ő nagy szeretetéről beszél…
A fiú aztán átadta neki a szórólapot.
Csak annyit mondott: ′′ Köszönöm fiam, Isten áldjon!”
Nos, jövő vasárnap reggel a lelkész a gyülekezet elé állt, és amikor elkezdődött az istentisztelet, megkérdezte:
′′ Van valakinek bizonyságtétele, vagy bármi, amit meg akar velünk osztani?”
Finoman, a templom leghátsó sorában felállt egy idősebb hölgy. Amikor beszélni kezdett, ragyogó, fénylő tekintet szikrázott a szeméből:
′′ Ebben a templomban senki sem ismer engem. Még soha nem voltam itt, még múlt vasárnap nem is voltam keresztény…
A férjem nemrég halt meg, teljesen egyedül hagyott ebben a világban. A múlt vasárnap különösen hideg és esős nap volt, és a szívemben az volt benne, hogy azon a napon az út végére értem, mivel nem reménykedtem már semmiben és nem akartam többé élni.
Így aztán fogtam egy széket és egy kötelet, és felmentem a házam padlására. Kikötöttem a kötél egyik végét a tető tetejére, majd felmásztam a székre és nyakam köré tettem a kötél másik végét.
Aztán felálltam a székre, és megfogtam a kötelet… olyan egyedül és összetört szívvel, hogy már csak le akartam vetni magam a székről, amikor hirtelen meghallottam az ajtó kopogtatásának hangját.
Erre gondoltam: ′′ Várok egy percet, bárki is legyen az, elmegy. ′′
Vártam és vártam, de az ajtón a kopogtatás minden alkalommal egyre hangosabb volt. Olyan hangos lett, hogy már nem tudtam nem figyelni rá…
Szóval – azon gondolkodtam, vajon ki lehet az?
Soha senki nem jön közel az ajtómhoz, vagy nem látogat meg!
Elengedtem a kötelet, leszálltam a székről és az ajtóhoz mentem, miközben a harang még zengett, és az ajtót még kopogtatták.
Amikor kinyitottam az ajtót, nem hittem el, amit láttam, az ajtóm előtt volt a legsugárzóbb szemű és legangyalibb gyermek, akit valaha is láttam.
Mosolyog, óh, nem fogom tudni leírni, hogyan mosolyog! Angyali hangon ezt mondta: ′′ Hölgyem, csak azt akarom mondani, hogy Isten igazán szeret téged ′′
′′ Amikor a kis angyal eltűnt a hideg esőben, becsuktam az ajtómat és vágyakozva olvastam a szórólap minden szavát.
Aztán felmentem a padlásra, hogy lehozzam onnan a széket és a kötelet.
Nekem már nem kellettek. Ahogy látjátok. Most már Isten boldog gyermeke vagyok és tudom, hogy szeret engem.
Mivel a fiú amikor elment, e felé a templom felé haladt, személyesen jöttem köszönetet mondani annak a kis Isten angyalának, aki épp időben jött, hogy valójában megmentse az életemet itt a földön és egy örökkévalóságtól a pokolban.′′
Mindenki sírt a templomban.
A pap lejött a pulpitusról az első padhoz, ahol a kis gyermek ült, karjaiba vette fiát, és feltartóztathatatlanul zokogott…