Isten terheket rak rám…
Könnyen ítélkezünk mások életéről, hírtelen alkotunk véleményt, miközben azt sem tudjuk, mi van a háttérben. Amit pedig mi látunk, az csak a felszín, a jéghegy csúcsa. Persze a mi szemszögünkből tudjuk a szerintünk helyes megoldást mások életére nézve. Sokszor észre sem vesszük, hogy a véleményünk, amit hírtelen kimondunk, csak súlyosbítja, esetleg még nyomasztóbbá teszi annak az embernek az életét, aki már így is majd megszakad terhének viselésében. Keveseknek jut eszébe, hogy azt mondja: „Imádkozom érted, vagy kérem Istent, hogy segítsen neked!”
Egy barátnőm, aki minden nehéz időszakomban mellettem állt azt mondta: „Isten mindig rakja rád a terheket, és amikor már úgy érzed, többet nem bírsz, még ad egy kicsit… csak azért mert tudja, hogy képes vagy megoldani, és vedd észre, hogy még mindig élsz.”
Megtérésem előtt sokat gondoltam arra: Ha van Isten, miért teszi ezt velem? Én miért nem érdemlek egy szebb és jobb életet? Miért pont én?
Amikor elindultam Isten útján, és kerestem Őt, az életemben a fenti gondolatok ugyanúgy forogtak az agyamban. Éjszakákon át vívódtam… Hol volt Isten akkor és akkor? Miért hagyta? Akkoriban mondták a barátaim: hogy „Isten szeret! Valamiért téged kiválasztott!”- Nem értettem… Az én gondolatom szerint, akit szeretünk azzal nem bánunk így! Tovább vívódtam, és amikor sorba rendezgettem terheim, eljutottam odáig hogy ez, és ez is megoldódott. De hogyan? Isten mindig adott segítséget, és segítőket. Nem hagyott magamra! Ott volt mellettem, figyelte a lépteim! Engedte, hogy belebukjak, engedte, hogy kínlódjak, hiszen soha nem fordultam hozzá segítségért, megoldásért. Látta, hogy magam akarok megbirkózni mindennel! – és hagyta… De amikor szükségesnek ítélte, közbe avatkozott, és átsegített… De adott még nagyobb terheket… azt szerette volna, hogy vegyem észre, hogy Ő segít – csak kérnem kell.
De én úgy ítéltem, hogy mindent magam oldottam meg, a magam erejéből. A szívem elkeseredett erőfeszítése volt, hogy védjem önmagam minden támadástól. Sokszor összeroskadtam a nyomás alatt. Péter apostol szavai, hogy „Minden gondotokat Istenre vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7), valójában döntés elé állítottak. Nincs szabadulás a teher alól, csak Isten vezetésével. Átértékeltem az életem, és megláttam Isten gondviselő szeretetét. Mert Isten nem akarja, hogy gondokkal terhelten éljünk, hanem azt akarja, hogy adjuk át neki a terheinket. „Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadássaltárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil. 4:6,7) Megvilágosodott előttem, hogy nélküle semmi lennék… Krisztus értem halt meg a kereszten, értem és másokért is.
Mióta megtértem – megváltozott az életem. Tudom, hogy az Úr nem rak rám olyan terhet, amivel ne tudnék megbirkózni. Bár az is eszembe jut néha, bárcsak ne bízna meg ennyire bennem…
Nem vagyok jó, és nem vagyok bűntelen! De tudom, hogy az Úr mindig ott lesz velem! Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos, hiszen Istennek gondja van reám és Ő végig kísér az utamon. Sokszor megbotlok még, tudom, de van segítségem az Úrban. Lehet, hogy nem lesz velem, mellettem senki sem, de a Megváltó soha nem hagy el. Csak benne bízhatok!
Balázs Tiborné Ildikó