A mentő hallatlan felkészültséggel érkezett, (három mentős és közvetlen utánuk egy mentőtiszt is) épp hogy ki hozták az eszközeiket odarohant egy férfi és kérdezte a mentősöket a helyzetről, majd közölte, hogy átveszem az irányítást. Ahogy emlékszem parancsszerűen hangzottak az utasítások: defibrillátor, EKG., köss be egy kanült és kösd rá az infúziót. Ekkor jött még egy hölgy, aki szintén egészségügyes volt és rá bízták, hogy tartsa az infúziót. A mentés irányítást vezető férfi tovább folytatta: tedd szabaddá a kart (ez azt jelentette vágd szét a kabát úját). Mikor sikerült stabilizálni feleségem állapotát és hordágyra tették, a férfi ahogy jött, oly hirtelen távozott, megköszönni sem tudtam a segítségét. A mentőben tudtam meg, hogy ő egy szolgálaton kívüli mentőorvos volt, aki épp arra járt. Természetesen a kórház sürgősségi osztályán már felkészülve várták Hitit.
Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy szívinfarktust kapott és azonnali beavatkozás szükséges. Főorvos úr épp bent volt az intézetben és ő végezet a beavatkozást. „Feleségem a legjobb kezekben van” ezt egy nagyon kedves ügyeletes doktornő mondta nekem.
Ezek után egyértelműen adódik a kérdés, ami az írás címe is:Szerencse vagy valami más???
Szilárd meg győződésem, hogy a véletlenek sorozatának, ilyen láncolata semmi kép nem lehet ennyire együtt adott helyen és adott pillanatban. Mint ahogy az sem, hogy Jutka elkísért az útra, mert unszolnom kellett, hogy velem jöjjön. Gondold csak el kedves olvasó, mire jövök haza ha ő itthon marad egyedül, bele gondolni is hátborzongató.
Újra elém jön a kérdés ez Szerencse vagy valami más? Azt hiszem ezek után már talán te is úgy látod kedves olvasó, hogy ez több mint szerencse. Ez valami más! Ez számunkra, hívő emberek számára mindenképp egyértelmű, és ez a más: az Isteni gondviselés. Igen a nehézségben, a bajban az Úr kegyelme, gondviselő szeretete volt velünk az orvosok, a mentősök, az önkéntes segítők által.
Már túl vagyunk a rehabilitáción, Hiti itthon erősödik, szellemileg tettre kész. Főorvos úr szerint mivel úgy ébredt a 10 napos mély altatásból, hogy beszélt, teljesen fel fog épülni. Ehhez is kérjük gondviselő, szerető Istenünk segítségét.
Kedves Barátom, Kedves Olvasó!
Remélem és köszönöm, ha végig olvastad ezt a hosszú levelet. Remélem sikerült ezen valódi, megtörtént eseményen keresztül felvillantani, megmutatni Isten hatalmát, hogyan vezette feleségemet három életveszélyes helyzeten keresztül a gyógyuláshoz.
Isten hatalmas és mindenható. Érdemes rá bízni magunkat, érdemes Őt követni, néki szolgálni, behívni az életünkbe, befogadni a szívünkbe, mert Ő az, aki igazán gondot visel rólunk és mindent megtehet, akár úgy is, hogy ezt másokon keresztül teszi meg.
Isten Téged is hív. Engedj ennek a hívásvak, fogadd el ingyen felkínált szeretetét.
Isten, hívó szava ma is szól!
„Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért amivel nem lehet jól lakni?”Ézsaiás: 55 1.2/a
„Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávid házához.” Ézsaiás: 55 3.
Érdemes erre a hívó szóra igent mondani, mert Ő az, aki igazán meg tud vigasztalni, erőt és reménységet adni a reménytelenségben is. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak és te dicsőítesz engem.” Zsoltárok: 50 15
Szívbéli szeretettel buzdítalak erre kedves olvasó. Cz.S.