4272 Sáránd

Bagosi út 26.

+36 30 5518 558

Ha szükséges...

Csüt. 15:00 - 18:00

Könyvtári nyitvatartás

Szerencse vagy valami más?

Egy történet, ami az alábbi kérdéseket felveti és ennek kapcsán egyéb jó tanáccsal is szolgálhat.

                                          Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó.

Meglehetősen régen jelentkeztem, ebben sajnálatos, rajtam kívülálló okok is közrejátszottak. A történet ez év január 17- re nyúlik vissza. Feleségemmel Kecskeméten voltunk és a baptista imaházból jöttünk vissza a hotelbe. A sétáló övezetben, a Malom bevásárló központ közelében voltunk mikor feleségem, Jutka megtorpant és én kérdeztem, hogy „mi van Hiti?” (mert házasságunk kezdete óta így hívjuk egymást. Ő az én hites feleségem én meg a hites ura vagyok). Rosszul va… mondta és már esett is össze – úgy fogtam meg, hogy el ne vágódjon, még a közeli padra sem tudtam elsegíteni, le kellett fektetni az utca kövezetére. Hangosan kiáltottam, hogy valaki segítsen.

Ekkor odarohant egy hölgy, kértem, hogy  tartsa feleségem fejét én pedig megkezdem az újraélesztést (ugyanis egy évvel ezelőtt részt vettem egy ilyen kis tanfolyamon). Mire a hölgy azt mondta, ő az egészségügyben dolgozik, és majd ő végzi a mellkas kompressziót én pedig csináljam a befújást. Közben felívtam a 112-t és megkértem egy fiatalembert, aki szintén a segítségét ajánlotta, hogy intézze a továbbiakat. Kis idő múlva odafutott még egy fiatal hölgy, aki mondta, hogy ő is az egészségügyben dolgozik és segít az újraélesztésben. Így telt el kb. 7 perc a rohammentő megérkezéséig, sikerült fenntartani a keringést és támogatással a légzést, oxigén ellátást feleségemnél.

Czakó Sándor

Folytatása következik…